Mikor felnézek az égre, a legszebb égő fényre, a te arcodat látom, már már ködbe veszve. Ha lehunyom a szemem még kristály tisztán látom. Ott ültem az öledben, s hallom idebent, milyen önfeledten játszom. Mosolyod melegíti most is a szívemet, bár nem vagy itt velem, érzem, most is ugyanúgy szeretsz. 

Játszanék még egyszer, boldogan, gyermekként. S te játszanál velem, boldogan, gyermekként. Bár kívülről erős voltál, rettenthetetlen, szíved lágy volt, szereteted végtelen. Hálás vagyok, hogy az unokád lehettem. 

Hogy mi a legnehezebb a szerelemben? Elhelyezni valaki kezében egy porrá égett szívet, remélve, hogy az idegen gyémánttá változtatja majd azt..

stormy day

A viharok jönnek. Heves zivatar közepette villámokkal csapnak le ránk. Lelkünk könnyei s lelkiismeretünk villámai ezek. Hirtelen törnek a felszínre. Dühöt, tombolást, fájdalmas sebeket hoznak és amilyen hirtelen jönnek, olyan hirtelen távoznak is. Lecsendesedik a zivatar, elvonulnak a felhők, kitisztul az ég. Kitisztul a mi lelkünk is. Az eső elmossa a fájdalmakat és kétségeket, s élteti szívünkben az erőt és kitartást, hitet, boldogságot. Minden fájdalmunk és veszteségünk épít minket és mint a nyugodt idő, úgy a boldogság sem örök, de a fájdalom is múlik.

Yellow

https://www.youtube.com/watch?v=yKNxeF4KMsY&feature=youtube_gdata_player

Time

Az idő van, hogy nekünk dolgozik de előfordul, hogy ellenünk fordul. Ha felejtünk, a barátunkká válik. Azonban ha várakozunk, az ellenségünk lesz. Versenyzünk ellene. Vetélytárs, régi jó cinkos, vagy tisztelendő ellenfél. Néha sok belőle, néha pedig vészesen kevés. Van, hogy elrohan mellettünk, mint egy sprintfutó, van, hogy mi futunk, száguldunk előle. Máskor pedig maratoni távokat fut velünk fej-fej mellett. Az időt legyőzöd. Vagy legyőz téged. Az idő múlik. Az idő behatárol. Az idő meghatároz. Az idő megváltoztat. Az idő megszüntet. Az idő megszépít. És egyszer bizony..Az idő lejár. Az idő. Az egyetlen dolog ami egész életünket árnyékként végig kíséri. De a miénk.

you know its like a rollercoaster..sometimes very deep under the ground..and after that very high above the sky..

Talán mint egy karácsony reggel. Amit egész évben vársz. Alig bírsz előző este elaludni, mert nem bírsz várni. Már csomagolnád ki az ajándékokat. Már bújnál bele a dobozokba. Az új kötött pulóverbe. A puha zokniba. Már nekilátnál a könyv olvasásának. Vagy egészen más ajándékokra számíthatsz? Izgulsz, és várakozással teli vagy. Mert ez az a nap, amikor nem tudnak neked csalódást okozni. Amikor boldog vagy, és gyermek. Újra önfeledtül játszó és nevető gyermek. 

Vagy talán mint egy nyári vasárnap délután. A kertben, vagy a teraszon, hűvös limonádét kortyolgatva, egy jó könyvbe belemélyedve. Mert kiürítheted olyankor a fejedet. A tested megpihen, az agyad pedig átkapcsol. Nem pörög, hanem él a könyvvel és megeleveníti annak minden részletét. Közben pedig a limonádé fanyarul édes íze lehűt és felüdít. 

Esetleg mint egy tavaszi zápor. Kis kabátban, az utcán sétálva utolér. Megázol, de egy percig sem bánod. Mert nem fázol. Csupán megborzongat. Megtisztít. Táncra kelnél benne és énekelni lenne kedved. A zápor elmúltával pedig magadba szívod a frissen áztatott aszfalt semmihez sem fogható illatát. 

Mint egy őszi séta a parkban. Színkavalkádban úszó, nyugalmat árasztó, békés, magányos. Csak a talpaid alatt reccsenő faágak és a szélfúvás következtében sercegő levelek hangját hallod. És kizárod a külvilágot. Együtt tudsz élni a pillanattal, a tiszta levegővel, az őszi napsütéssel. 

Vagy mint egy nyári éjszaka egy fergeteges partiban. A tóparton. Erős, villogó fények, stroboszkópok, koktélos és boros poharak koccanása, dübörgő, pulzáló magával sodró zene. És a tánc, ami elveszi az eszed, átadod magadat a ritmusnak és már nem is emlékszel mi bántott az nap. Milyen volt a munkában, mi történt a családodban. Csak szórakozol. Csak boldog vagy. Vad, szenvedélyes és tomboló. 

Úgy látod, mint egy szombat estét, a tv előtt, összebújva, egy vígjátékot, horrort, vagy kalandfilmet nézve, popcorn és egy üveg jó bor kíséretében? Amikor ketten vagytok. Csak magatoknak. Belsőséges, gyengéd, szeretet és szerelem teljes pillanatok közepette?

Te mit látsz? Kit látsz? Milyennek látod? Magadat? Őt? Másokat? Az életedet?

Egyszer eljutsz majd egy pontig. Addig a pontig, amikor az ital már nem oltja a szomjadat. Az ételnek elveszik az íze, nem szünteti meg az éhséged. Az eső nem hozza már magával a várva várt lehűlést egy forró nap után. Mert érzed, hogy nem vagy egész. A lelked ezt érzi. Valamit hiányol,amit amilyen hirtelen kapott meg, olyan hirtelen vittek is el tőle. Hiányolja azt a csepp esszenciát a borodból. A fűszert az étkedből. Az eső áztatta föld hűvösségét. Mert végre kaptál egy kész képet. Majd, amikor időd lenne végre gyönyörködni az elkészült munkán,  belepiszkálnak. Mintha leradíroztak volna egy ecsetvonást egy műremekről. Anélkül már csak pacsmagolt színes kavalkád az egész. Egy vásznon. Amit előbb rengeteg színnel tettek gazdaggá, majd egyetlen ecsetvonással ideig-óráig de koldussá minősítettek. Egy vászonná, amely várja vissza festőét, hogy újra műremekké változtassa. Mint a művészet hamupipőkéje. Várja Picassoját, aki értelmetlen firkálmányból a varázsecsettel újra alkotássá teszi. 

Venni..Észrevenni..magadhoz venni..felvenni..a boldogságot. Mint egy kényelmes, meleg kötött pulóvert. Ami körülölel. Lágyan. Épp annyira, hogy ne szorítson. Hogy ne legyen olyan érzésed, mintha fojtogatnának. De körbefon, védelmez. Felfűt, perzsel,de nem éget. Pont illik rád. Mintha mindig is hordtad volna. Felfedezni véled benne gyermekkorod melegségét. A forró teákat egy hideg téli éjszakán. A szegfűszeges narancs illatát a konyhában. Az őszi sétákat fent a hegyekben. Azt az érzést, amikor szerettél, tisztán, őszintén és érdekek nélkül. Azt, hogy magáévá tesz, egybeolvad veled és olyan magaslatokba jutsz általa, amikre még csak számítani sem mertél korábban. Mert fáztál. Mert minden pulóver, amit vettél, rengeteg válogatás és pénzkidobás árán, nem melegített eléggé. Szúrt. Szoros volt a nyaka. Úgy érezted, valami idegen, valami nyugtalan, valami rossz vesz téged körül. Háborgott ellene a bőröd, az érzékeid. A lelked. És most, amikor már inkább nem is keresed és úgy döntesz, inkább fázzak meg, mint hogy még egyszer csalódjak a saját választásomban, rátalálsz. Lehet a legeldugottabb butikban, ahová tévedésed okán jutottál. Lehet, hogy már többször elsétáltál előtte a plázában, de mindig az volt az érzésed, hogy az nem a te pulóvered. Mert nem volt még ott az ideje, hogy észrevedd. Mind idáig. Most azonban, a tiéd. És nem kell ígérnie, mert tudod, hogy többet nem fogsz fázni. Mert marad és vigyáz rád. És tudod, hogy minden pillanatban felfűti majd szíved kunyhóját.