2013. július 1., hétfő

2.) Megint hétfő..

Megint hétfő...Távolba révedő tekintetemet az őrlődő arabica szemek sercegése és az eszpresszó főző gép süvítő hangja hozza vissza ide, a sky court reptéri starbucksának szélső asztalához. Ahol éppen szokásos hétfő reggeli vanilla lattémat kortyolgatom a beszállásra várva. Bahrein az úticél, természetesen üzlet. Mi más?

 Míg az én hű társam, macbookom éppen éled fel hosszú hétvégi álmából - az agyam is bootol. Hétfőnként mindig eszembe jut, vajon az emberek miért utálják annyira a hétfőket? Hiszen, ez is csupán csak egy nap, mint a többi. 5 évvel ezelőtt is az volt, egy újabb lehetőség arra, hogy bizonyítsak. Egy újabb lépcsőfok ide a reptéri Starbucksba, ha úgy tetszik. Egy újabb hágó, amin felkapaszkodva elérheted a csúcsot. Rendben, elismerem, a vasárnapi sziesztákat,vagy ahogy a britek mondják "lazy sundays" természetesen már 5:30-kor visszasírom, amikor órám ordítva jelzi, itt az idő, készülni kell, különben nem érem el a 6 órás taxit. De ezen felül most őszintén? Ez csak egy nap a hétből. Ráadásul a legelső. Így adva még másik hat napot, hogy elvégezzük teendőinket, beváltsuk ígéreteinket. Valójában minden hétfő egy új kezdet. Nem pedig egy vég. 

A vasárnapokat akkor vajon miért nem utáljuk? Igaz, a hétfő annyiban valóban lidérces, hogy ilyenkor van időnk - például a reggeli kávénk mellett, egy repülőtéri váróban - végiggondolni a hétvége eseményeit. Az átbulizott éjszaka alatt történteket, a lopott csókokat, az asztalon táncolást, a féktelen bulizást, a pezsgőpartikat. Az áttúrázott szombat délutánokat, az egyedül - esetleg kutyánk, macskánk társaságában töltött filmnézős - estéket. Azt, mennyire vagyunk lemaradva a munkánkkal, kiket hanyagoltunk el megint sűrű időbeosztásunkra hivatkozva. És, hogy valójában, léptünk előre az életünkben? Hoztunk bele változást? Hoztak bele változást? Elmúlt a fájdalom? Begyógyultak a sebek? Megbocsájtottál és megbocsájtottak? 

Ne utáld a hétfőket! Köszönd meg az életnek, hogy megadatnak. És, hogy megélheted ezeket a gondolatokat. Hiszen, ez a hét fő napja HÉT-FŐ! Így gondolj rá. Én is mindig így gondolok rá. Még ha a hétfőim nagy részét repülőtéri várókban vagy tranzitokban kell is eltöltenem. Mert itt van időm. Ha tenger mellett élnék, most biztosan egy világítótoronyról kémlelném az eget. És ott adnék hálát a hétfőkért. De itt ülök, a számítógépem bebootolt én pedig, azt hiszem, vissza térek gondolatvilágomból a valóságba. És hozzálátok prezentációm áttanulmányozásának és elpróbálásának. Kemény órák elébe nézek. Kemény tárgyalófelekkel. Egy keményen elzárt világban. Kívülállóként. 

Mert hát, ahogy elhagytam a repteret, egy másik világ kapuján lépek be. Az arab vagy inkább fogalmazzunk úgy iszlám világban, nőként, tárgyalni és üzletet kötni. Talán korábbi éveim legnagyobb kihívása. Még egyszer végigfutok a naptáramon, ellenőrzöm az időpontokat - a pontosság fő erényem, főleg ebben a közegben, ahová éppen tartok. Az öltözékem konzervatív, térdtől nyakig zárt, egyszerű, fekete színű. A lehető legtöbbet takarja. Alacsonyabb sarkú - azonban magas fekete elől - hátul zárt cipő. Szolid, szinte észrevehetetlen smink. összefogott haj. Sál a nyakban. A nagy meleg ellenére nem hagyhatok semmit szabadon, ami a nőiességemet hangsúlyozná. Ezt az alkut kötöttem magammal, hogy sikereket érhessek el. Elfedni a nőiességemet. Tárgyalófélként megyek oda, nem pedig társalgófélként. Szem előtt tartani napi ötszöri imájukat, olyankor távol maradni. Megtanulni helyesen étkezni, köszönni, megköszönni, elköszönni. Erre bizony kellenek azok a vasárnapok. Átszellemülni Seherezádévá. Vagy gondoljunk csak Alladinra és Jasminra. Ali babára és a negyven rablóra. Valóban ilyen csodálatos. Valóban ilyen misztikus, ragyogó kincsekkel teli ékszerdoboz. Ahol több csillag ragyog az égen mint amennyi lámpa van, csak otthon, Londonban. Ha turistaként mész. Azonban tárgyalni egészen más tészta. Ott egy zárt elit birodalomba lépsz be. Oda, ahol olyan mérhetetlen a gazdagság, hogy életem végéig számolhatnám a "kincseiket" nem érnék a végére. És velük kell üzletet kötni. Mert amíg van olaj, bennük látjuk mi is a jövőt. A biztos bevételi forrást. A bankszámlájukban, nyersanyagkincseikben és kapcsolataikban. 

Tegnap még otthon ültem pizsamában, alvó macbookom-tól távol és Coelhot olvastam. Most pedig ismét üdvözlet a cirkuszban. A hét végére újabb két időzónát és 3 országot járok majd meg. Ez a szép a hétfőkben. Kapuk az univerzumok közötti átjárókba. Hiszen, mint már korábban említettem, azt hiszem, én már a hiper térben utazom :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése