2013. július 11., csütörtök

6.) Gondolatok Kínából

Azt hittem, a napok lassabban telnek, hogyha várakozol. Ez a hitem most megdőlni látszik. Csak úgy pörögnek a napok. Kedden a hosszú tárgyalásunk végén meglepően könnyen állapodtam meg a partnerrel közös jövőbeni kitűzéseinket tekintve. Elfogadta az áremelési ajánlatot és a biztonsági változtatásokat. Előreléptünk együttműködésünk körének szélesítésében is. Újabb 3 piacot tervezünk meghódítani az elkövetkezendő 5 évben. Ez 1000 újabb munkahelyet teremt csak náluk, Kínában. Gondot fordítottunk a környezetvédelmi változtatásokra valamint a vidékfejlesztésre is. Rég volt ennyire hatékony és könnyednek mondható tárgyalásom. Valahogy minden jobban ment. Mondják, mint kés a vajban. Vagy mint amikor egy rali autót áttolsz egy kanyaron, full gázon. Semmi fék, csak minél sebesebben eljutni A-ból B-be. Az elmúlt három napomat pont ez a versenytaktika jellemezte.

A tárgyalás után részt vettünk a partnerünkkel közösen egy konferencián, amely témája a kínai gazdaság múltja-jelene-jövője - együttműködés Európával. Érdekes és lebilincselő volt, úgy ültem órákon keresztül ott bent, abban az óriási teremben, hogy erőt és ihletet meríthettem belőle. Munkám során mindig is a tanulást tartottam a legfontosabbnak. Na meg persze a tapasztalást. A más kultúrákban való létezést, munkát, együttműködést. Hiszem, hogy sokat tanulhatunk a másik kultúrában élő üzletembertől. Például ezt a zen életérzést. A nyugalmat. Az európaiak csak kergetik az időt, mindig állítják soha nincs semmire sem idejük. Szükségük lenne 24 órán felül másik 8-ra minimum egy nap. De az sem lenne elég számukra. Ahelyett, hogy előre néznének és haladnának a számukra kijelölt úton a céljuk felé más útjára tévednek, csak azért, hogy azt szánt szándékkal letaszítsák róla. Vagy bokájukba kapaszkodva visszatartsák, hátráltassák, elfojtsák őket. Mert nekik ez járt volna. Tőlük ezt elvették. Ők ezt nem tehették vagy nem tehetik meg. Elvesznek a kriticizmus és pesszimizmus erdejében. Elvesznek a negatív szavak tengerében, és egész életüket arra teszik, hogy panaszkodjanak és siránkozzanak azon, amit elmulasztottak. Pedig közhely, de arra van mindig időnk, amire akarunk időt szánni. Ne a kifogást keresd. A sikeres emberek mind a lehetőségeket látják és nem a célt tartják szem előtt, hanem a következő lépéseket. Amiken keresztül eljuthatnak oda.

Eljött a péntek. 3 napra vagyok már csak a bűvös "good morning beautiful" csóktól. Ami felkelti szívemet hosszú évek óta tartó hibernációjából. Hong Kong még mindig ámulatba ejt. Egész nap barangoltam. Meglátogattunk egy rizsföldet, majd egy teaházba tértünk be, ahol a tóparton fogyaszthattuk el házi termesztésű zöld teáját a kedves idős házaspárnak. A tóban koi pontyok úszkáltak, gondoltam mi rossz sülhet ki belőle, kívántam egyet, hátha most találkoztam az én személyre szabott privát aranyhalammal. Nem hármat. Csupán csak egy kívánságom volt még. Reálisan. Hiszen minden mást el tudok érni a tudásommal,erőmmel, szenvedélyemmel és pozitív életszemléletemmel. De egy valamihez kezdtem úgy érezni, hogy a hitem kevés. Vasárnap korán lesz kelés, megyünk megmásszuk A falat. De előtte még vissza a városba, hajókázunk egyet a folyón és elvisznek minket egy helyi étterembe, ami híres pekingi kacsájáról. Hong Kongban pekingi kacsát enni, na igen, mindig mondtam, az élet paradoxonok sora. Este pedig kihagyhatatlannak találtam vásárolni egyet és beszerezni minden színes szagos villogó kütyüt, szárított tészta levest, aloe darabokban gazdag wellness löttyöket és minden egyéb ehhez hasonló furcsaságot, amit otthon majd nagy örömére megörököl tőlem népes baráti köröm és kis családom. Elmenni egy képregényboltba, ahol a képregények lapozgatása közben az ember lánya befizethet egy fél órányi macskasimogatásra is, hogy összekösse a kellemest a hasznossal. 

Este a hotelbe érve ledobtam magassarkúmat. Mi tagadás isten ajándéka volt kiszabadulnom belőlük. Leültem Mac és egy pohár rosé társaságában az asztalomhoz és nekiláttam útinaplót írni. Vegyük csak sorjában. Itt vagyok több ezer kiló méterre a valóságomtól. Reméltem, ez majd segít letisztázni magamban az elvárásaimat. A macsómmal, magammal és az élettel szemben. Kezdtem beleesni, ez már biztos volt. Vajon mi sül majd ki belőle? Mikor fogjuk látni egymást? Hogyan fogunk kommunikálni egyes időzónákban? Két szabadidővel nem rendelkező fiatal hogy fog randizni, szerelmesen andalogni egy tó vagy tengerparton? Hogy fog vasárnap délutánonként filmezni egy tál nachos kíséretében? Hogy fog hétvégente együtt túrázni a másik baráti társaságával? Hogy lesz saját baráti társaságuk? Na és a családom? - ahol jelenleg Catrina hurrikán utáni állapotok vannak. Az ő családja? Vajon ilyen nőt képzelnek el sikeres fiuk mellé vagy egy igazi háztartást vető anyafigurát house wife-ot? Mert hát az kezit csókolom nem én lennék. Hogy fog együtt problémákat megoldani? Mert hogy generálni fognak egy gyerekseregnyit, az már most biztos. Vajon a szerelem, ha olyan képes legyűrni a távolságot, az időzónákat, a meetingeket és a folytonos pörgést? Vajon elég vagyok én ehhez? Persze én soha nem az elég lány voltam. Inkább a leg lány. De más az üzleti és más magánélet. Az egyikben jelenleg a csúcson vagyok a másikban pedig valahol a béka feneke alatt és a kút mélye között. És megláttam fényt. Ami a legveszélyesebb tud lenni. Mert amit én egyszer meglátok, ahhoz úgy ragaszkodom, ahogy egy pilóta a kormányhoz ha bukkan és kanyar jön. És padlóig nyomom a gázt. De kérdezem én erre vágyok egyáltalán? Én, aki hajszolja a különlegeset valóban egy átlagos kapcsolatot keres? Hiszen én soha nem a kitaposott úton jártam. De ebben lehet kipróbálnám. Milyen egy "hétköznapi szerelem. Egy sallangoktól, elvárásoktól, bonyodalmaktól mentes állóvíz. És ebben a pillanatban vetettem el az ötletet. Én meg az állóvíz. De a kettő közötti aranyút. A járt ösvénnyel párhuzamosan kitaposott járás? Hosszú évek óta először van valami, amiben nem látom merre menjek. Mint Pocahontas amikor a folyóelágazáshoz ér. Káosz van a fejemben és a szívemben egyaránt. Nem tudom, mennyire engedhetem közel magamhoz anélkül, hogy megszúrhatna és fájdalmat okozna de ne tartsam túl távol magamtól, nehogy jégkirálynőnek tituláljon!? Miért vagyunk olyanok mint a sündisznók? Éreztem, hogy egy katasztrófa felé száguldok, fék nélkül. Tudom, hogy az ütközés össze fog törni. De megsemmisíteni nem tud így bele vágok, hiszen Leila sem hagyná, hogy újra visszatáncoljak.

Épp mikor befejeztem útinaplóm írását némiképp nyomasztó érzés kezdett úrrá lenni rajtam. Mint amikor a légnyomás hirtelen változik és érzed vihar közeledtét a bőrödön. Na akkor, pittyent ismét mérgezett almám. Mintha időjárás rakétát lőtt volna ki hercegem, hogy az eső felhők helyét átvehesse a napsütés lelkem egén. "Amikor Kínában jártam a Nagy falnál arra gondoltam, nincs ennél hatalmasabb érzés egy történelmi csodán állni és arról ábrándozni, vajon hol lehet a vége. Én láttam már sok csodálatos dolgot. De a te szemeidben ennél hatalmasabb érzés lesz elmerengni. Hétfőn ha visszakaptad üvegcipellődet az adósom vagy egy táncra. Biztonságos hazautat!" Mérgezett mérgezett almák. Persze én vettem körbe magam velük. Kezdem valóban úgy érezni magamat mint napjaink hamupipőkéje vagy jázmin hercegnője, csipkerózsikája. A különbség csupán, hogy a hercegek kihalófélben vannak mi pedig már nem várhatunk sem csodákra sem mindent eldöntő hősies küzdelmekre, kérőkre, hódító hadjáratokra. Lassan már örülhetünk egy rózsának egy tábla milka csokinak és két kedves szónak, valamint annak, hogy nem nekünk kell kifizetni az éttermi fogyasztásunkat egy randi után. Örülhetünk, ha felvállalnak és nem "ciki" nekik, ha nyilvánosság előtt megfogják egy nő kezét és ne bunkó hangnemben beszéljenek egy nővel, hogy " hé te hozzá má sört"mert hát a haverok is lábtörlőként kezelik szeretett házvezetőjüket. Mert aki szerint egy nőnek a konyhában helye egyrészt nem tudja hol kezdődik egy nő, milyen bánásmódot érdemel, másrészt pedig nem tudja, mit kezdjen vele a hálószobában..Egy nő csak egy igazi férfi mellett teljesedhet ki nőként. Mi pedig  ennek ellenére mégis minduntalan belesétálunk a csapdába. Beleharapunk a csodás, piros hamvas, friss ígéretalmába. Majd belefulladunk saját mohóságunkba és boldogságvágyunkba, ami megmérgezi előbb az elménket majd a szívünket és hallucinációkat okoz. Elhisszük, hogy csak ennyit érünk, hogy ez jár nekünk, ezt érdemeljük. Majd amikor végre kidugjuk a fejünket a homokból és felébredünk akár évekig tartó álmunkból már árnyékai vagyunk a szabad önmagunknak. És kezdhetjük elölről az építkezést. És szomorú, de már nem a herceg kelt szerelmes csókkal. Inkább egy kijózanító hideg zuhany amit mindig onnan kapunk, ahonnan a legkevésbé számítanánk rá. Egyet megígértem magamnak akkor ott abban a Hilton szobában. Én egy új, modern hercegnőt fogok alkotni. Akire a lányok büszkék lehetnek és reményt találhatnak benne. Nem fogok meghátrálni. Mert érzem, megtaláltam a modern herceg megfelelőjét. Paulo nevű spanyol-francia ügyvédzsenimben. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése