Vannak helyek, ahol képes vagyok elfelejteni gondolkodni. Kikapcsolni és máshogy visszatérni. Képes vagyok magam elé engedni picit az életet és látni. Megélni, átélni. És rájönni ismét arra, hogy merre tart az életem. Miért nem működött eddig másokkal és mikor lesz majd az a valaki, akivel működhet. Már nem várok. Nem tervezek előre. Nem számítok rá. Jön majd, ha jönni akar, és ha ő lesz, én majd észreveszem. Addig pedig, jön ami jön befogadom és élvezem. Mert minden pozitív vagy negatív tapasztalat abban fog segíteni, hogy amikor itt lesz észrevegyem és kellőképp tudjam értékelni amit tőle kapok. És amit én adhatok. Hogy merjek és tudjak nyitni és adni. Annak a férfinak, akinek merek majd nyitni, mégsem leszek számára nyitott könyv. Akinek majd idővel fogom megadni azt a lehetőséget, hogy megtudja ki is vagyok valójában. 

Valahányszor csalódtam, mindig magamban könyveltem el és kerestem a hibát. Pedig nem. Egyszerűen csak arról van szó, hogy nem voltak egy szinten a rezgéseink. Rájöttem már, az ember ezt érzi. Vagy ráhangolódik a másik frekvenciájára, és fogadja a másik rezgéseit és elindul valami újfajta mások számára észrevehetetlen kémiai kötődés, vagy egy szikra sem pattan ki. Persze kérdés továbbá, hogy a másik fél ugyanazt a frekvenciájú rezgést bocsájtja e ki, és van e elég érett férfi hozzá, hogy a másik felől azt fogadja. Hiába legyen valaki szimpatikus, ha ő teszem azt magas hullámokon rezeg, az én alacsony rezgésű hullámaimat soha nem fogja érzékelni, hiszen a hullámaink mindig kikerülik egymás útját. Két alacsony rezgésű hullám azonban, keresztezheti egymást végtelen nyolcasba menően. 

Tudjuk, hogy a szemünkkel vonzódunk, azonban az agyunk bocsájtja ki azokat a rezgéseket, aminek a párját keressük életünk során. Ezért nem kell aggódni. Ha valakiről rezgéseink lepattannak, az azért van, mert tovább kószál a hullámunk a világban cikázva mindaddig, amíg el nem találja a számunkra is megfelelőt. Addig is ütköztethetünk más hullámokat a sajátjainkkal, hogy megtapasztaljuk azoknak előnyeit és visszásságait, de soha ne érjük be a nem azonossal. Találjuk meg akitől vibrál a levegő, az endorfin folyamatosan termelődik, az adrenalinszintünk az egekbe száll és az általa bocsájtott hullámok rezgése rááll szívünk dobbanására, testünk rezdüléseire és lecsillapít. Hazavezet. A helyre, ahol lennünk kell. Pont akkor amikor megérünk arra, hogy megérkezzünk. Nem előbb és nem később. 

Azt hiszem, ezt hívják szerelemnek.