2014. szeptember 17., szerda


Életünk döntések sorozata, ezt már mind jól tudjuk. Azt is megtanultuk, hogyan próbáljuk meg mindig a leghelyesebb döntést hozni. Hogyan és milyen szempontok alapján kell mérlegelnünk. De soha senki nem kérdezte meg, akarunk-e dönteni. Minden döntés valahol kényszer. Eltervezett mégis váratlan kényszer. Hogyan válasszak két út között? Két ötlet között? Két állás között? Mondhatnánk, hogy aki választhat, szerencsés helyzetben van. Ám a dolgok korántsem ennyire feketék vagy fehérek. Mert mindenkinek, aki válaszút elé van állítva, nem csak döntési lehetősége van. Veszítenivalója is akad. Legyen szó csupán annyiról, hogy olyan ajándékot választ, ami a végén rossz döntésnek bizonyul és nem járunk vele az ajándékozott kedvében. De vannak ennél súlyosabb döntések is. Amikor bizony, két szék közül a pad alá esünk. Vagy bizonyos esetekben még annál is lejjebb. Minden döntésnek akad legalább egy bírálója. Dícsérője már annál kevesebb. Az emberek hajlamosak abba a hibába esni, hogy csak akkor állnak egy ötlet mellé és támogatják, amikor az már bevált. Amikor már biztosnak látszik a siker. Mindaddig kockáztatás helyett választják a biztos, olykor etikátlan utat. Bizony addig mi pedig egyedül maradunk. A döntésünk súlyát pedig mint béklyót cipelhetjük tovább a vállunkon, keresztül a mindennapok útvesztőin. Örök útitárs ez, mint az idő. Olykor versenyre kelnek egymással. És akkor már te csak szemlélője lehetsz az életednek, ami rajtad kívül zajlik. Anélkül, hogy dönthetnél. Anélkül, hogy megkérdeznének. 

2014. szeptember 16., kedd

Diploma :)

Kodolányi János Főiskola Diplomaosztó Ünnepsége! :)

















 Tipping is sexy! :D

A város legjobb lángosa!

ferihegyi naplemente

Mondj igent a boldogságnak

Mondj igent a boldogságnak. Nem fogja folyton megkérni a kezedet. Nem fog utánad futni és esdekelni, hogy fogadd el. Egyszer játszhatod el a bizalmát. Légy nyitott rá. Merd felvállalni és merd szeretni. Akár egyedül is. Ne mindig egy férfi vagy nő oldalán keresd őt. Nem biztos, hogy akkor fog rád találni. Lehet pont akkor botlasz bele, amikor a legmélyebb veremben ülsz várva, hogy valaki kihúzzon onnan. De ezt senki nem teheti meg. Még ő sem. Erőt adhat neked arra, hogy felmássz, de a kezedet nem ránthatja ki. Ha az élet ennyire egyszerű lenne, nem találnánk az értelmét. Szükség van a könnyekre, mert megtisztítják olykor elhomályosult elménket. Szükség van a fájdalomra, mert így érezzük, hogy mennyire is élünk. Szükség van néha a magányra is, hogy rájöjjünk, valóban hány ember van, akit abban az adott pillanatban tárcsáznánk. Ki az, aki legelőször eszünkbe jut és ki az akire utolsó lehetőségként gondolunk. Sok mindent megváltoztathat. De legfőképp a fontossági sorrendünket. Egy idő után az ember megtanul szelektálni. Eldönteni, hogy ki az, akire valóban szüksége van az életében. És ki az, aki csak energia vámpírként lopta az értékes erejét. Amit másokra is fordíthatott volna. Nem lehet egyenlően adni. Valaki mindig többet kap. Ami a másiktól elvesz. Éppen ezért válogassuk meg, ki az, akinek minden energiánkat adjuk. 

Sokszor a magány perceiben tudunk igazából megvilágosodni. Amikor nem hajszoljuk a boldogságot, hanem elengedjük, hadd menjen saját útjára. Hidd el, visszajön. Mert nem azt kell várnunk, hogy ránk találjon. Egészen addig meddő, kudarccal végződő kísérletek lesznek csupán. Lehet akármennyire is tökéletes egy párkapcsolat, ha nem az lesz az, amit keresünk, mindig véget fog érni. Szépen, vagy csúnyán, tanulni fogunk belőle, vagy értetlenül állunk majd a történtek előtt, de akkor is vége lesz. Hanem amikor elengedjük, jövünk rá, hogy mi az, amit valójában kutattunk hosszú éveken keresztül. Milyen az a férfi vagy nő, akit eddig kerestünk. Akkor jövünk rá, hogy a jin-jang teória valójában létezik. Hogy valóban van egy fekete vagy fehér párunk, aki szimbiózisban élt velünk eddig is. Csak elsétáltunk mellette. Vagy már akkor is annyira passzolt, hogy féltünk beismerni magunknak, hogy ő rá van szükségünk és elmenekültünk előle. Vagy nem voltunk még elég érettek ahhoz, hogy hozzátaláljunk. Akkor pedig, ha visszatalált hozzánk a boldogság rajtunk a sor. Nem ő fog már utánunk futni, hogy igent mondjunk neki. Nekünk kell letérdelni, és megkérni, legyen a miénk. 



2014. szeptember 1., hétfő

Egy kapcsolat..

Egy kapcsolat igazi lényege nem abban rejlik, hogy mennyire tökéletesen tudsz kezelni, terelgetni, irányítani egy másik lelket. Nem Teréz anyának kell lenned számára és nem is diktátornak. Pesze legyél a legjobb barátja, a szeretője, a lelkitársa. De a tulajdonosa soha. Bitrokosa, az igen. Hisz birtokolsz valamit. A szívét és a szerelmét. Bírsz valamivel. A szereteteddel. Amit átadhatsz neki teljes egészében. Anélkül, hogy bármit is elvárnál. Ne akard megmondani mit tegyen. Adj tanácsot. Ha hallgat rád becsüld azt meg. Ha nem, akkor hagyd, hogy belevágjon. Ha sikert ér el, légy büszke rá és dícsérd amit elért. Ha elbukik, légy büszke rá és légy a támasza. Simítsd végig a hátát, adj egy leheletnyi csókot a homlokára és jöhet az újabb menet a szorítóban. Jegyezd meg! Ha ketten vagytok, soha nem vagy egyedül. És bármid legyen, vagy ne legyen semmid, mindig megvan mindened. Ha a szerelmével bírsz. Mert az felemel és többre sarkall. Mert az tesz egésszé.


Az elmúlt pár hónap statisztikája, képekkel tarkítva.

Február óta történt néhány apróság :)

1. Volt egyszer egy május 1. Wizzair áthúzás a Duna felett. Erről beszéljen csak a kép.

Airbus A320-200 a Duna felett

2. A WTCC mezőnye kicsiny hazánkba, a Hungaroringre látogatott :)

sorakozó

és a szokásos eső.. enélkül nincs is versenyhétvége

Loeb bácsi


Borkoviccal

Citroen 

WTCC-s technikai csapat és Kochi San

3. Majd jött a DTM is :)








4. Ehhez nincs szükség képi megjelenítésre. DE! Lediplomáztam. :) Kiváló minősítéssel. Azóta hivatalosan is Nemzetközi kapcsolatok szakértő lettem. 

5. "Néhány" gasztronómiai túra fővárosunkban.. Amelyből 1-2-őt meg is örökítettem az utókornak :)

 ( Home Made Hamburger! )

Irish Cat

Le Bistro

Mini Bar - The new original

ez bizony japán..

Vapiano

360° bar

ez szintén a terrace

Cactus Juice

Bors Gasztrobár

Pivo

Pivo

6. Utazás Milanoba/Comoba. Azt hiszem, egy időre rabul ejtett Olaszország..talán még olaszul is megtanulok :)
Comoi kikötő

gépmadár

A dóm 

chairlift..

Como madártávlatból

Az igazi olasz erős..

Bevásárlóközpont milánói módra

7. Kirándulások hazánkban. Megjártuk Tihanyt, Balatonfüredet, Esztergomot, Szilvásváradot. Voltunk Egerben, kiruccantunk Szentendrére lángost enni :)







 8. Útközben fotóztam rengeteg csodálatos naplementét. Erről sajnos most csak egy képet találtam :)

                                     
9. Rengeteg séta a városunkban, lopott pillanatok, mozizások, romantika. Kopaszi gáton való teljes feltöltődés, kiélvezve a nyár minden pillanatát. 

10. Néhány új repülőtípus kipróbálása (számomra) aki még "tapasztalatlan" repülőnek számít. ( A kis légcsavaros még hiányzik a képek közül)

Austrian Boeing 767-300ER

Fokker 100



Wizzair Airbus A320-200

Qatar Airways Boeing 777-300ER

11. Járt nálunk a száguldó cirkusz mezőnye is. Ami kint volt, azt egyszer mindenkinek tapasztalnia kell. Élőben. Jóleső borzongás. :)



12. És végül ,de nem utolsó sorban. Az álomnyaralás. 10 teljes nap a Közel-kelet ékszeres dobozaiban. Doha 7 napig és Dubai 3 napig. Nem akarok túlozni, de amióta hazajöttünk visszavágyom. Van ott még egy-két befejezetlen dolgunk :)








Eddigi legjobb Hard Rock :) ( Budapesti és Madridi tesztelve)